Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
A hét képe
Fiat 500
 
Az E-mail címem
 
Ide írhatjátok személyes üzeneteiteket,kérdéseiteket, veleményeiteket a honlappal kapcsolatba!
 
Üdv: Máté - a honlap szerkesztője
 
Pontos Idő
 
Teniszes Linkek
 
Autós Linkek
 
Egyéb Linkek
 
Martina Hingis álomjátékkal tért vissza
Martina Hingis álomjátékkal tért vissza : Ez még a régi idők tenisze

Ez még a régi idők tenisze

  2006.01.18. 17:30

TM

Fölényes győzelmet aratva tért vissza régi sikerei helyszínére a háromszoros melbourne-i bajnok Martina Hingis: a hároméves kihagyás után karrierjét az idén újrakezdő svájci csillag mindössze három gémet veszített a 30. helyen kiemelt Vera Zvonarjovával szemben.
 
A meghatódottság legapróbb jele sem mutatkozott Martina Hingisen, amidőn betette a lábát a centerpályára, holott királynőnek járó köszöntést kapott. Igaz, ez a legkevesebb, mert egyfelől hatszoros döntőse az ausztráliai Grand Slam-tornának (1997 és 2002 között minden évben eljutott a fináléig, az első három alkalommal meg is nyerte), másrészt régen látta őt a publikum, azóta nem, hogy 2002-ben máig emlékezetes összecsapáson alulmaradt Jennifer Capriatival szemben, meccspontokat is elpuskázva.
Egy szó, mint száz, a sportág egyik legzseniálisabb, legképzettebb teniszezője az első labdamenettől kezdve az utolsóig kontrollálta bemutatkozó mérkőzését, és végül meglepően sima, 6:1, 6:2-es diadalt aratott, éppen úgy, mint a kilencvenes években a Grand Slam-tornák első hetében.
Nem árt megjegyezni, hogy keddi vetélytársa, Vera Zvonarjova a 29. helyen áll a világranglistán – Hingis pedig egyelőre a 349. –, így már-már tisztán láthatjuk, mire lehet képes a svájciak ötszörös Grand Slam-bajnoknője a visszatérését követő időszakban. De úgy is megközelíthetjük a témát, hogy vannak jó teniszezők, akiket Hingis még most is rutinból legyőz, és ugye, vannak a legjobbak – nos, azt egyelőre nem tudjuk, hogy ellenük mennyire lesz hatékony Swiss Miss arzenálja, elvégre más Zvonarjovával játszani, és más, mondjuk, Justine Henin-Hardenne-nel (ő verte meg Sydneyben, elég simán…), Serena Williamsszel, Marija Sarapovával, Amélie Mauresmóval vagy éppen Lindsay Davenporttal.

Zvonarjovát, illetve a hozzá hasonlóan rapszodikus, labilis, egy-egy pimasz megoldással zavarba hozható teniszezőket vélhetően gond nélkül elintézi a legújabb Hingis, még úgy is, hogy az adogatása (főleg a második) továbbra is támadási felületet jelent, legalábbis a vérbeli agresszorok számára. Zvonarjova nem az, sőt a Grand Slam-tornák első hetében sokan vannak, akik nem olyanok, ellenben a második héten sorozatterhelés vár majd II. Martinára, erre mérget vehetünk.
Már ha megéli a második hetet.

A finn Emma Laine minden bizonnyal könnyű préda lesz a második fordulóban, utána viszont érkezhet az első nagy hal, Mary Pierce, aki ha nem is neveti ki, de biztosan örömmel "öli majd meg" Hingis adogatásait.
Igazából tehát csak ott, a harmadik fordulóban derülhet ki, milyen lapokat osztottak a svájci klasszisnak az idei Australian Openen, addig pusztán örüljünk Hingisnek. Hogy újra itt van, hogy újra megcsodálhatjuk a senki mástól nem látott, megtanulhatatlan, szuperintelligens teniszét, hiszen most érződik csak igazán, körülbelül mennyit veszített a sportág, amikor 2002-ben bejelentette visszavonulását.

Azt pedig csak halkan jegyezzük meg, hogy Zvonarjova ellen valószínűleg nem a csúcsformáját tárta elénk, hanem éppen annyit adott ki magából, amennyi a kényelmes győzelemhez szükséges. Lesz ő még jobb is, sokkal jobb, pedig a keddi alakítása sem volt utolsó, nem igaz?
A nap mérkőzése
Martina Hingis (svájci)–Vera Zvonarjova (orosz, 30.) 6:1, 6:2
1. adogatások (%-ban) 67 53
Ászok 1 2
Kettős hibák 0 1
Ki nem kényszerített hibák 11 21
Az 1. adogatásból megnyert pontok (%-ban) 74 58
A 2. adogatásból megnyert pontok (%-ban) 65 33
Az 1. adogatások átlagsebessége (km/óra) 138 152
A 2. adogatások átlagsebessége (km/óra) 119 122
Legerősebb adogatás (km/óra) 173 165
Direkt pontok (adogatásból is) 17 10
Sikeres brékpontok 4/7 0/3
Pontok/kísérletek a hálónál 16/20 5/10
Megnyert pontok 62 38
Mérkőzésidő (perc) 65 (35+30)
 Minden várakozást fölülmúlt Martina Hingis keddi előadása, felettébb hatékony játékával talán még saját magát is meglepte.
– Gondolta volna, hogy ilyen könnyen továbbjut?
– Azt azért nem állítanám, hogy könnyű volt, maradjunk inkább annyiban: nagyszerűen teniszeztem – válaszolta a 30. helyen kiemelt orosz Vera Zvonarjovát legyőző Martina Hingis. – Konkrét stratégiám volt, és úgy érzem, tökéletes munkát végeztem, másképpen fogalmazva: visszatérésem óta eddig ez volt a legjobb meccsem.

– Mit érzett, amikor kiballagott a pályára?
– Azonnal végigfutott a hideg a hátamon. Tudják, az emlékek, az emberek szeretete, no meg az újbóli kihívás… Jó érzés volt ismét ebben a stadionban játszani.

– Tornagyőzelem?
– Ez az, amiről teljesen felesleges beszélni, hiszen a mezőny még csak az első fordulón van túl. Ami viszont biztos: sokkal éhesebb vagyok a sikerre, mint amikor első éveimben szerepeltem az Australian Openen.

 
Képek
 
Autós hírek, infók
 
Tenisz hírek, infók
 
FITT SE Szerencs
 
Kitört a karkötőláz!
 
Okosságok
 
Chat fal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Látogatottság
Indulás: 2005-07-08
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!